Céljaink

Talán úgy tudjuk legegyszerűbben megmagyarázni, kik vagyunk és mit akarunk, ha leírjuk, milyen céllal hoztuk létre és milyen értéket szeretnénk teremteni a Proactive LAB beindításával.

Mi, a LAB megálmodói mindannyian aktív életet élő emberek és sportos, aktív gyermekeket nevelő szülők vagyunk, akik az évek során folyamatosan azt tapasztaltuk - sok esetben saját bőrünkön is -, hogy egy sérüléssel a központi egészségügyi ellátórendszerhez fordulva -mert ugye mindíg orvosnál kell kezdeni - nagy biztonsággal azt a sablonos választ kaptuk, hogy “jegelje, pihentesse és kenje valamilyen, otthon fellelhető fájdalomcsillapító krémmel”. Aztán, amikor az általunk feltételezett gyógyulást követően a sporthoz visszatérve csak a szerencse vagy éppen az sem mentett meg bennünket a rásérüléstől vagy netán egy műtétet követő újabb műtéttől, aminek a rehabilitációját - az előző beavatkozáshoz hasonlóan - ugyancsak senki sem követte megfelelő tudatossággal és szakmaisággal. Elhatároztuk, hogy egyszer létrehozunk egy olyan intézményt, ahol a lehetőségeinkhez mérten azon fogunk dolgozni, hogy a pácienseink - legyenek azok élsportolók vagy aktivitásukat megőrizni vágyó átlagemberek - a sérülésük, balesetük vagy valamilyen más mozgásszervrendszerüket érintő probléma okán a lehető leggyorsabban és legnagyobb biztonsággal térhessenek vissza korábbi aktivitási szintjükre vagy éppen a sporttevékenységükhöz. Célunk, hogy velük kapcsolatosan minden tudásunkat az aktivitásuk megtartásának vagy visszaszerzésének rendeljünk alá és minden eszközünkkel támogassuk őket ebben. Ez egyfelől megelőző tevékenységeket (prevenciót) és megfelelő terápiás lépéseket (rehabilitációt) és tudást jelent a részünkről.Ebben akarunk nagyon jók lenni és mindezt egy olyan környezetben átadni, ahol magunk felé támasztott elvárásunk összegyűjteni a leginnovatívabb technikai megoldásokat és tudást a siker érdekében. Ilyen hely lett a LAB, azaz egy laboratórium, ahol a háttérben izgalmas kutatómunka is folyik, a lehető legmegfelelőbb terápiás eszközök kimunkálása céljából, de szakmai műhely is egyben, ahol tudásunk átadásával támogathatjuk egy olyan szakmai generáció felnövekedését, akik kezdeményezők (proaktívak) lesznek a mozgásszervi panaszok és sérülések megelőzésében vagy a problémák megfelelő megoldásában is. Ezért veszünk részt OKJ-s fitness wellness instruktorok, masszőrök és fizikoterápiás asszisztensek gyakorlati képzésében, ezért szervezünk ismeretterjesztő rendezvényeket és képzéseket, ezért építünk közösséget azokból, akiknek az aktív életmód az életük fontos részét képezi.

Gyere, legyél te is részese az utazásnak!